2016. október 2., vasárnap

Utolsó bejelentkezés - Mi lesz a blog sorsa?


Sziasztok!

Szomorú hírrel jöttem ma. Olyan döntést hoztam, amin nem kellett sokat gondolkoznom. Imádom ezt a blogom, az egyetlen, ami jól működött, és szeretem is ezt csinálni, de most már tényleg semmi időm. Már nem is tudom, mióta nevezhetem magam buzgó bloggernek, minimum három éve. Hatodikban kezdtem neki ennek az egésznek, amikor még volt tengernyi időm. Nem azért, mert nem kellett tanulni, csupán tanulás helyett a gépet nyomtam. Most így, tizedikesen kicsit átfontoltam a dolgokat, és egyre jobban elkezdtem foglalkozni a tanulmányokkal. Többek közt ez is egy ok, a másik pedig az, hogy rá kellett jönnöm - ezernyi próbálkozás után -, hogy az írás nem nekem való. A történet megvan, a szereplők megvannak, a design csúcs szuper. De mi lesz a részletekkel? A kidolgozással? A prológusnál többre még sosem jutottam. Feladom, megvilágosodtam, nem leszek író. Persze, szeretek írni, de mostantól egy teljesen új álnéven fogok tevékenykedni a blogger világban, s csupán egy személyes blogot fogok irányítani, ahova az éppen jóleső tartalmakat fogom közzé tenni. 
Imádok dizájnokat készíteni, de időm nincs, és nem akarlak titeket átverni sem. Így tehát, hivatalosan bezárom a blogot. Még közzé tettem a blogverseny végeredményeit, amit lejjebb láthattok, de ezután már semmiféle tevékenységet nem láthattok majd errefelé. 
A többi szerkesztőnek pedig köszönöm, hogy voltak, az viszont rosszul esik, hogy az egyikőjük még csak választ sem tudott adni arra, hogy, miért nem készülnek a kritikák. A másikuk pedig szimplán nem csinált semmit. Ezt így bunkó dolog kijelenteni, mert én sem, és biztos neki is volt jobb dolga, amit nyilván előtérbe kellett helyeznie, egyáltalán nem haragszok, sőt, megértem. 
A jövőben nem tudom mi lesz, valószínűleg semmi, hisz mire lesz időm, már kint leszek a nagy világban, és nem biztos, hogy fogok tudni ezzel foglalkozni.
Köszönöm/köszönjük, hogy velünk voltatok, mindenkinek sok sikert a blogjához!
Angi

Az első blogverseny eredménye!

Sziasztok!
Végre sikerült elhoznom a végleges eredményeket. Tudom, sokat vártatok, de nagyon nehéz most a sulim, rengeteget kell tanulni, és baromi fáradt leszek a nap végére, így kedvem sem volt sok. Remélem megértitek.
Azért nem írok ajánlót, mert tudom, hogy az is legalább három hétbe telne. Nem is húzom tovább az időt, lássuk az eredményeket!
A hanyag oklevelek miatt ne haragudjatok, volt tíz percem összedobni őket.
Legszebb design:


Legszebb fejléc:





Legszebb könyvborító:





Legjobb fülszöveg:






Legjobb trailer:

 
 




Források: LindaDesign, DeviantArt, Szerintem...